Már az év elején sikerült felkeltenem a kollégáim érdeklődését az ételeim iránt. Ők egytől egyig végig követték és szurkolták a Konyhafőnökbeli szereplésemet. Viszonozni szerettem volna a kedvességüket, ezért szerveztem nekik egy kerti partit nálunk, végre megkóstolhatták a főztömet.

Szeptemberben találtunk egy olyan szombatot, amikor majdnem mindenkinek sikerült úgy alakítania a programját, hogy el tudott jönni a közös délutánra.
Már a hét közepén fejben elkezdtem a készülődést, összeállítottam a hétvégi menüt majd húsz főre. Főételnek mindenképp gulyást terveztem. Ennek érdekében egyeztetnem kellett a férjemmel, hogy vállalja-e az elkészítését, mert szükségem volt a segítségére. Tudtam, hogy szombat délelőttre is marad még teendőm bőven, hiszen nem tudtam minden előételt előre elkészíteni. Természetesen a férjem szívesen igent mondott, így a főétel rendben volt.
Előételeknek finger food-ot találtam ki, ami inkább hideg, néha meleg falatkáknyi előételeket jelent. Fontos volt, hogy ne csak finom, hanem egészséges ételekkel kínáljam meg a vendégeimet. Ezért a következő ételek mellett döntöttem: BLT falatkák (bacon, lettuce & tomato – bacon, saláta és paradicsom), lazac és tormás sajtkrém uborkával és pórécsírával, kecskesajtos chilis avokádó prosciuttoba tekerve, Caprese nyárs, teriyaki húsgolyók gesztenyével, szalámitekercs krémsajttal és csípős paprikával. Úgy gondoltam ezek a falatnyi ételek kiválóan helyt állnak a délutáni borozgatás közben, és senki nem éhezik, amíg a gulyás elkészül.
Az előételek közül a sajtkrémalapokat, a szalámitekercset és a teriyaki húsgolyókat lehetett előre el- vagy előkészíteni. A többit szombat reggel csináltam meg, hogy friss legyen, és szépen mutasson a tálaláskor. Minden előételt egyszerre tálaltam fel, így mindenki magának szedegethette össze a falatkákat.
Desszertnek gyümölcsös édességet választottam. Készítettem egy áfonyás kobblert és szilvás pitét. Mindkettőhöz linzertészta kell, ezért egyfajta tésztát kellett csak gyúrnom. Viszont kétféle gyümölcstölteléket készítettem elő. Továbbá sütöttem egy mandulalisztes reform barackos süteményt. A desszertekhez a gyümölcstöltelékeket és a linzertésztát is előre el lehetett készíteni, mindezt felhasználásig hűtőben tároltam. A kobbler és a pite sütését szombat reggelre hagytam, míg a barackos sütit már a vendégség előtt egy nappal elkészítettem.
A partiról készült egy fotónapló is, mivel egy kedves fotós páros is a vendégeink között volt. Köszönet innen is Török Hajninak és Mahunka Balázsnak a csodás képekért. Ezekből mutatok nektek néhányat, melyek visszaadják a kerti parti hangulatát.