Lángos, kávé, fagyi – Szentendrén jól tudják, hogy a vendégeket akkor látják viszont, ha szép gasztronómiai élménnyel térnek haza a turisták.
Német vendégeink ittlétét egyik reggel szentendrei programmal „fűszereztük” meg. Mivel lángost szerettek volna enni, utunk egyenesen a belvárosi lángososhoz vezetett. Ez a hely kultikus, ugyanis aki Szentendrére jön lángost enni, abban a sikátorban fogja a sorát kivárni, ahol mi.
Már a hely adottságai is elbűvölőek, a lángosok pedig mindig frissen sülnek és nagyon finomak. Én a „simára” esküszöm, kevés fokhagymával és sóval. Német vendégeink sajtos-tejfölös lángost ettek. Mindannyian elégedettek voltunk. A lángostészta széle kellemesen ropogós volt, a belseje kissé vastagabb és finom puha, olyan amilyennek lennie kell. Ezt a kört nem bántuk meg.
A lángos utáni frissítőket és kávékat a főtéri Kereskedőház étterem teraszán fogyasztottuk el. A kiszolgálás gyors volt és professzionális. Igaz, most enni nem ettünk, de hallottam már az ételeikről, egyszer majd azt is kipróbáljuk.
A Centrum fagyizóban folytattuk a szentendrei gasztro-körsétánkat, ahol meglepő módon igen nagy volt a választék a cukormentes fagylaltokból. Én ezek közül választottam egy gombóc málnát és egy diót. Sajnos a málna fagyi nem ízlett, mert nem volt intenzív gyümölcs íze, inkább víz íze volt. A dió viszont kellemesen ízletes volt. A többiek még annyira sem voltak elégedettek a választásukkal, mint én, ezért egyikőjük úgy döntött, átugrik a Levendula fagyizóba, hogy összehasonlítsa a kínálatot. Amit itt kapott, azzal már elégedettebb volt.
A főtérről nyíló főutcán sok utcai árus volt, akik mindenféle ételt kínáltak. Tőlük már nem vásároltunk semmit, mert a lángos mindannyiunkat kellőképpen eltelített.
Szentendrén sok kicsi családias hangulatú és családok által menedzselt kisvendéglő, valamint étterem van. Ezek tulajdonosai és üzemeltetői jól tudják, ahhoz, hogy a turisták, illetve a Szentendre belvárosába étkezni érkező helybeliek és budapestiek visszatérjenek hozzájuk, figyelniük kell arra, hogy a vendégek szép gasztronómiai élménnyel térjenek haza.
Mi biztosan visszajövünk még!
Hozzászólások