A franciák pitéje a galette (galett). Bármivel tölthető, lehet sós vagy édes. Most sárgabarckkal fogjuk megtölteni, az íze mennyei lesz. Még langyosan tálaljuk, kínáljunk hozzá kókusztejszínhabot vagy házi készítésű fagyit.


Hozzávalók

Elegendő: 6 szelet




Elkészítés

  1. A hideg vajat a liszttel és a sóval jól összegyúrjuk. Nem kell teljesen kidolgozni, ha állaga morzsás, az már jó. Adjuk hozzá a tojássárgáját és a hideg vizet, majd gyúrjuk át – gyorsan cselekedjünk, nem szabad, hogy a kezünktől a vaj megolvadjon, ezért nem kell teljesen kidolgozni a tésztát (ha van robotgépünk, azzal dolgozzuk ki a tésztát.) Ezután folpackba csomagolva legalább egy órára tegyük hűtőbe a tésztát.
  2. A sárgabarackot kimagozzuk, hozzáadjuk a cukrot, a keményítőt és a fűszereket is. Félretesszük.
  3. A tésztából vékony lapot nyújtunk, majd felszeleteljük a kívánt méretre. A téglalapok közepére tesszük a kikevert sárgabarckokat, és minden oldalán ráhajtjuk a tésztát úgy, hogy formás kis csomagokat kapjunk.
  4. Mehet a sütőbe 190 fokra 35-40 percre.