A palacsinta az egyik gyengém. Ha már csak az illatát megérzem, rögtön megkívánom. Az pedig, hogy mivel van ízesítve, teljesen mindegy. Már nagyon rutinosan készítem, mindösszesen 20 percre van szükségem. Bár én szeretem, ha a tészta kicsit pihen a kikeverés után, ami időt vesz igénybe.


Hozzávalók

Elegendő: 2 személyre




Elkészítés

  1. A palacsinta tésztáját fakanállal simára kikeverjük. Ha nincs otthon szódavíz, akkor sima vízzel is helyettesíthetjük. Ebben az esetben a tészta nem lesz annyira légies.
  2. Mivel gheen sütjük a palacsintát, nem lesz olajszag a konyhában, csak a palacsinta illatát érezzük majd. A palacsintasütőt felforrósítjuk. Kevés gheet (kb. egy késhegynyit) dobunk a forró serpenyőbe. Kb. fél szedőkanál palacsintatésztát szétoszlatunk a palacsintasütőben, hogy vékony legyen a tészta. Megsütjük mindkét oldalát.
  3. Én nutellával, házi eperlekvárral és túróval töltöm meg a palacsintát. A túrókrémhez nem használok tojást. A túrót krémesre töröm (kb. 10 dkg), hozzáadok 1 evők házi tejfelt, 1 citrom reszelt héját, 1 mokkáskanál vaníliát, 1 evőkanál nyírfaporcukrot, és jól elkeverem. Hozzáadok még egy evőkanál mazsolát is. Ezt a krémet töltöm a palacsintába.
  4. Jó mókázást!