CookingMania

Adri egészséges konyhája

Cseresznyés-mandulás vajas piskóta

A cseresznye a tésztához adott vaníliától és fahéjtól nagyon kellemes ízt kap. Természetesen most sem használtam fehér lisztet, hanem mandulaliszttel dolgoztam, a cukrot pedig nyírfacukorral helyettesítettem. Azt tapasztalom, hogy amióta nem eszem cukrot, nem is vágyom már annyiszor utána, már csak nagyon ritkán sóvárgok érte. Még csokit sem tartok itthon, így ha édességet ennék, éppen jól jön ez a sütemény, és még a kalóriát sem kell számolgatni.

Kategória:

Reform erdei ibolyadzsem

Az ibolyadzsem ötletét Gizi adta egy süteményem kapcsán, így az ő receptje alapján készítettem, mégis egy picit másként. Egy reggeli kutyasétáltatás alkalmával a férjem szorgos közreműködésével szedtünk két tál (kb. 2 liternyi) ibolyavirágfejet. Ebből kb. 6 két és fél deciliteres üveget tudtam megtölteni dzsemmel. Nagy örömömre, a férjem kedvet kapott a kísérletezéshez, így végig segített nekem. Az ibolyadzsem igazi kuriózum, ami csodás ajándék lehet.

Kategória:

Palacsinta

A palacsinta az egyik gyengém. Ha már csak az illatát megérzem, rögtön megkívánom. Az pedig, hogy mivel van ízesítve, teljesen mindegy. Már nagyon rutinosan készítem, mindösszesen 20 percre van szükségem. Bár én szeretem, ha a tészta kicsit pihen a kikeverés után, ami időt vesz igénybe.

Kategória:

Reform meggyes pite télen

Néha jól esik visszacsempészni a nyarat a konyhába. Ennek legegyszerűbb módja, ha néhány gyümölcsöt nyáron frissen szedve lefagyasztunk. Én most a saját biomeggyünket találtam meg a fagyasztóban. Glutén- és cukormentes sütit sütöttem belőle. A meggy mellé tettem egy kevés szárított piros áfonyát is. Reggelire, délutáni kávé mellé kiváló édesség.

Kategória:

Bögrés diós sütemény csokimázzal

Íme egy reform bögrés diós sütemény, melyet nagyon egyszerű elkészíteni. Ráadásul télen különösen jó diós süteményeket készíteni, mert az olajos magvakhoz hasonlóan a dió tápanyagtartalma versenybe száll akár egy főétellel is. Mindemellett a dió jó hatással van a vérnyomásra és a keringésre is, valamint tele van jótékony ásványi anyagokkal. Magas az E-vitamin tartalma pedig jót tesz a bőrnek is. Használjuk tehát bátran a diót sütéshez, vagy fogyasszuk nyersen sajttal és almával, hiszen kiváló téli csemege.

Kategória:
Oldalak:123»