CookingMania

Adri egészséges konyhája

Cseresznyés-mandulás vajas piskóta

A cseresznye a tésztához adott vaníliától és fahéjtól nagyon kellemes ízt kap. Természetesen most sem használtam fehér lisztet, hanem mandulaliszttel dolgoztam, a cukrot pedig nyírfacukorral helyettesítettem. Azt tapasztalom, hogy amióta nem eszem cukrot, nem is vágyom már annyiszor utána, már csak nagyon ritkán sóvárgok érte. Még csokit sem tartok itthon, így ha édességet ennék, éppen jól jön ez a sütemény, és még a kalóriát sem kell számolgatni.

Kategória:

Eperlekvár-variációk – cukor nélkül

A férjemmel már jó pár üveg eperlekvárt eltettünk az idén, természetesen mindegyik cukormentes. Készítettünk natúr eperlekvárt, darabosat és krémes állagút is. De van, amit bazsalikommal, gyömbérrel, vaníliával és citrommal, rebarbarával vagy cseresznyével ízesítettünk. Mindegyiket xylitollal édesítettük, és pektinnel zselésítettük. Élvezzétek a nyáron eltett napfényt, akár télen is, egészségesen!

Kategória:

Rebarbara kompót eperrel

A rebarbarának kizárólag a szára ehető! A levele pedig mérgező. Szerencsére a piacokon csak a szárát árulják, ám, aki otthon, a kertben termeszti a növényt, az figyeljen oda! A rebarbara savanykás íze nagyon jól illik az édes eperhez, ezért kombináltam őket. Aztán ki kellett találnom, hogyan kínáljam ez a finom kompótot. Végül a kókusztejberizzsel ízletes pohárdesszertet készítettem.

Kategória:

Citromos, mascarpones piskóta eperrel

Van néhány apró trükk, amit mindenképp érdemes betartani, ha szép, magas piskótát szeretnénk sütni. A lisztet mindenképpen szitájuk át, és nem elég csak egyszer. A lisztet magában és a sütőporral együtt is át kell szitálni. A tojásfehérjébe soha ne kerüljön sárgája, mert akkor nem lehet kemény habbá verni. A tojásfehérjéhez adjunk egy-két csipet sót, mielőtt elkezdjük felverni. A tepsibe helyezett piskótatésztát rázzuk meg gyors mozdulatokkal, hogy a levegő kijöjjön belőle. A sütő ajtaját pedig ne nyissuk ki sütés közben, mert nem emelkedik fel a piskóta. Ezt a süteményt akár tortaformában sütjük, akár tepsiben, valóban könnyed ünnepi desszertet varázsolhatunk belőle, akár húsvétra is. A süteményt eperrel díszítettem, de más gyümölcsöt is tehetünk a tetejére.

Kategória:
Oldalak:12345»