CookingMania

Adri egészséges konyhája

Kategória / gluténmentes

Cseresznyés-mandulás vajas piskóta

A cseresznye a tésztához adott vaníliától és fahéjtól nagyon kellemes ízt kap. Természetesen most sem használtam fehér lisztet, hanem mandulaliszttel dolgoztam, a cukrot pedig nyírfacukorral helyettesítettem. Azt tapasztalom, hogy amióta nem eszem cukrot, nem is vágyom már annyiszor utána, már csak nagyon ritkán sóvárgok érte. Még csokit sem tartok itthon, így ha édességet ennék, éppen jól jön ez a sütemény, és még a kalóriát sem kell számolgatni.

Kategória:

Coleslaw – Amerikai káposztasaláta

Amerikában a hamburger és a sültburgonya mellé mindig dukál a coleslaw is, mert savasságával, frissességével és üdeségével ellensúlyozza a zsírosabb és nehezebb ételeket. Ráadásul még kitűnő vitaminforrás is. A coleslaw egy izgalmas köret. Hogy milyen káposztából készül, az az ízlésünkre van bízva. Azt javaslom, készítsük színesen, kétféle káposztából, vörösből és fehérből. De akár kevés savanyú káposztával is megbolondítható.

Kategória:

Reform meggyes pite télen

Néha jól esik visszacsempészni a nyarat a konyhába. Ennek legegyszerűbb módja, ha néhány gyümölcsöt nyáron frissen szedve lefagyasztunk. Én most a saját biomeggyünket találtam meg a fagyasztóban. Glutén- és cukormentes sütit sütöttem belőle. A meggy mellé tettem egy kevés szárított piros áfonyát is. Reggelire, délutáni kávé mellé kiváló édesség.

Kategória:

Bögrés diós sütemény csokimázzal

dios-sutemeny-bogres

Íme egy reform bögrés diós sütemény, melyet nagyon egyszerű elkészíteni. Ráadásul télen különösen jó diós süteményeket készíteni, mert az olajos magvakhoz hasonlóan a dió tápanyagtartalma versenybe száll akár egy főétellel is. Mindemellett a dió jó hatással van a vérnyomásra és a keringésre is, valamint tele van jótékony ásványi anyagokkal. Magas az E-vitamin tartalma pedig jót tesz a bőrnek is. Használjuk tehát bátran a diót sütéshez, vagy fogyasszuk nyersen sajttal és almával, hiszen kiváló téli csemege.

Kategória:

Feketekagyló fehérborban

feketekagylo

Mifelénk a feketekagyló ritka, mint a fehér holló. Éppen ezért nálunk sem kerül minden nap az asztalra. Ám, ha úgymond szembe jön velünk, és friss, akkor egy romantikus fehérboros vacsora kerekedik ki belőle. Így volt ez nemrég is, a kagylót saját receptem alapján készítettük el a férjemmel. Húsz perc alatt varázslatos mediterrán vacsorát főztünk, amit bátran ajánlok akár a közelgő Valentin-napra is. Úgy tartják, a kagyló afrodiziákum… (Az étel bagett nélkül gluténmentes)

Kategória:

Téli lencseleves – nem csak szilveszterre

Ez a lencseleves kiváló egytálétel lehet a karácsony után, egyebek mellett jótékony béltisztító hatása miatt. Ha a szervezet megtisztítására fókuszálunk, akkor a húsokat hagyjuk el a főzésnél. A lencsének sok fajtája van, létezik például a beluga lencse, ami apró és sötét színű, a puy lencse, ami szintén apróbb, de több színben kapható. Én a levest most karácsony lévén gourment hegyi lencséből készítettem, ez is finom apró szemű lencse. Ez a leves természetesen kiváló szilveszter éjjelére is. Én biztosan akkor is megfőzöm majd, mert lencse nélkül nem térnék elsején nyugovóra.

Kategória:
Oldalak:123456»